Szerzői jogi kockázatok fejlesztőknek és megrendelőknek
Kié az AI által írt kód? Fejlesztőként és megrendelőként egyaránt fontos tisztában lenni a szerzői jogi kockázatokkal. Áttekintettem a nemzetközi elemzéseket, és ügyvédként/informatikus mérnökként három pontban összefoglaltam, mire kell figyelni a szerződésben.
Ahogy ismeretes, a mesterséges intelligencia alapú kódgeneráló eszközök (GitHub Copilot, Cursor, Claude Code, ChatGPT és társaik) mára a fejlesztői munka mindennapi részévé váltak, így egyre több szoftverprojektben jellemzően már nem az a kérdés, hogy készült-e kód AI segítségével, hanem az, hogy mekkora részben. A megrendelő ugyanakkor továbbra is azt várja, hogy a kifizetett szoftver felett teljes körűen rendelkezzen, a fejlesztő pedig azt, hogy a szerződésben vállalt szavatosság és jogszavatosság ne forduljon ellene.
Számos szoftverfejlesztési szerződés azonban még mindig úgy rögzíti a „szerzői jogok átruházását”, mintha minden kódsort ember írt volna. Felmerül tehát a kérdés: átruházható-e az, ami esetleg senkié, és ki viseli a kockázatot, ha az AI által javasolt kódrészlet valaki másé?
Miért nem magától értetődő, hogy a kód valakié?
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy a szerzői jog – a legtöbb jogrendszerben, így Magyarországon is – emberi alkotáshoz kapcsolódik, a védelem alapja ugyanis a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jelleg. Az AI-eszköz tehát nem lehet szerző, így az a kódrészlet, amelyet érdemi emberi alkotói hozzájárulás nélkül, pusztán egy promptra válaszul állított elő, könnyen kívül eshet a szerzői jogi védelmen.
Mérnöki szemmel a helyzet ennél árnyaltabb, tekintve, hogy a valós fejlesztési folyamatban ritka a „tisztán” AI által írt kód: a fejlesztő megtervezi az architektúrát, részfeladatokra bontja a munkát, kiválasztja és átírja a javaslatokat, refaktorál, tesztel, illetve hibát javít. A jogi kérdés tehát jellemzően nem az, hogy „AI írta-e” a kódot, hanem az, hogy a végső kódban mennyi és milyen jellegű emberi alkotói döntés ismerhető fel, és erre a válasz projektenként, sőt fájlonként is eltérő lehet.
Kiemelendő továbbá, hogy a forráskód eleve határterületnek számít, hiszen az ötlet, az elv és a működési módszer önmagában nem védett, a feladat által szinte kikényszerített, rutinszerű megoldások egyénisége pedig gyakran vitatható. Az AI-generált kód ezt a már meglévő bizonytalanságot felerősíti.
Mit mondanak a nemzetközi elemzések?
A nemzetközi fejlemények alapján a szerzői jogi védelem meghatározó kiindulópontja továbbra is az emberi alkotói hozzájárulás, ugyanakkor az egyes jogrendszerek szabályozása eltérő, és abban sincs egységes válasz, hogy milyen mértékű emberi közreműködés elegendő a védelemhez.
| Joghatóság | Fejlemény | Mit jelent a kódra nézve? |
|---|---|---|
| USA | Az amerikai Szerzői Jogi Hivatal 2025. januári jelentése szerint a pusztán prompttal előállított kód önmagában jellemzően nem védett; a fejlesztő kreatív kiválasztását, összeállítását vagy módosítását tükröző részek viszont szerzői jogi védelemben részesülhetnek.1 A Legfelsőbb Bíróság 2026. március 2-án nem fogadta be a Thaler-ügyet, így érintetlenül maradt az alsóbb fokú ítélet, amely az amerikai szerzői jog alapján az emberi szerzőség követelményéből indult ki.2 | A „csak promptolt” kód nem védett, a fejlesztő által átírt, összeállított rész viszont igen. |
| Európai Unió | Az Európai Parlament 2026. március 10-i, nem kötelező erejű állásfoglalása szerint a teljes egészében AI által generált, a szerzői jogi védelem kialakult feltételeit nem teljesítő tartalomnak továbbra is a szerzői jogi védelem körén kívül kell maradnia.3 Az Európai Unió Bírósága előtt a Budapest Környéki Törvényszék által kezdeményezett Like Company kontra Google (C-250/25) az első generatív AI-t érintő szerzői jogi ügy.4 Az ügy jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban van.5 | Az uniós irány egyértelmű: a védelem emberi alkotáshoz kötött. |
| Egyesült Királyság | A kormány 2026. március 18-i jelentése a számítógéppel létrehozott művek 1988 óta létező különleges védelmének megszüntetését javasolja.3 | A brit kormány a különleges, emberi szerző nélküli számítógéppel létrehozott művekre vonatkozó védelem megszüntetése felé mozdult el; a jelenlegi szabályozás azonban egyelőre még hatályban van. |
| Kína | A Legfelsőbb Népbíróság 2026. szeptember 7-i iránymutatása szerint a felhasználó is felel, ha tudott vagy tudnia kellett egy korábbi műről, és AI-al ahhoz lényegében hasonlót állított elő; az AI-kimenet védhetőségét nyitva hagyta.6 | A jogsértő kimenetért a felhasználó, azaz a fejlesztő is felelhet. |
A kód szempontjából a legfrissebb és leginkább releváns fejlemény az amerikai Doe v. GitHub ügy, amelyben nyílt forráskódú fejlesztők azt állították, hogy a Copilot a kódjukat a licencfeltételek és a szerző megjelölése nélkül adja vissza, és ennek alátámasztására a GitHub saját, a nyilvános kóddal egyező javaslatokat szűrő funkciójára is hivatkoztak. A Kilencedik Körzeti Fellebbviteli Bíróság 2026. szeptember 16-án elutasította a szerzői jogi kezelési adatok eltávolítására alapított igényt azzal, hogy a Copilot új kódot hoz létre, nem egy meglévő példányból törli a megjelölést,7 kifejezetten nem döntött azonban arról, hogy megalapozhat-e a kimenet szerzői jogsértést,8 és a nyílt forráskódú licencek betartásának kérdését sem rendezte.9
Álláspontom szerint ez a döntés a fejlesztők és a megrendelők számára nem felmentés, hanem figyelmeztetés, tekintettel arra, hogy nyitva maradt a legfontosabb gyakorlati kérdés: nem egy copyleft licenc alá tartozó kódrészletet tükröz-e az AI-eszköz javaslata.
Mi a helyzet Magyarországon?
A hatályos magyar szerzői jogi törvény szerint a szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta, a védelem pedig az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg.10 A szoftver kifejezetten védett mű, akár forráskódban, akár tárgykódban rögzítették, az ötlet, elv, elgondolás, eljárás és működési módszer azonban önmagában nem részesül védelemben, amit a törvény a szoftver csatlakozó felületére is kifejezetten kimond.11
Álláspontom szerint a fentiekből következik, hogy a hazai jog szerint sem lehet szerző az AI, és az a kódrészlet, amelyben emberi alkotói döntés nem ismerhető fel, nagy valószínűséggel nem áll szerzői jogi védelem alatt. A határ meghúzása – ahogy az amerikai gyakorlatban is – várhatóan esetről esetre történik majd, ami a szerződéses rendezés jelentőségét tovább növeli.
Kiemelendő, hogy a szerzői vagyoni jogok főszabály szerint nem ruházhatók át,12 a törvény azonban meghatározott kivételeket enged. Ezek közé tartozik a szoftver, amelyre vonatkozóan a vagyoni jogok kifejezetten átruházhatók,13 munkaviszonyban pedig – eltérő megállapodás hiányában – a mű átadásával a munkáltató szerzi meg azokat.14 Ezek a szabályok azonban csak arra vonatkoznak, ami szerzői jogi védelem alatt áll, átruházni ugyanis csak azt lehet, ami létezik. Ha tehát a leszállított kód egy része tisztán AI által generált, a teljes körű szerzői jog-átruházási klauzula erre a részre nem keletkeztet olyan kizárólagos szerzői jogot, amely egyébként nem áll fenn, és ugyanez igaz a munkáltatóra is az alkalmazottai által AI segítségével fejlesztett kód tekintetében.
A másik oldalról a Polgári Törvénykönyv jogszavatossági szabályai szerint, ha a jog visszterhes átruházása esetén a jog megszerzését vagy gyakorlását harmadik személy joga akadályozza vagy korlátozza, a jogosult határidő tűzésével az akadály elhárítását, illetve tehermentesítést követelhet, végső soron pedig elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet.15 Ha tehát az AI-eszköz harmadik személy szerzői jogával védett, illetve olyan nyílt forráskódú licencfeltételekkel érintett kódrészletet javasol, amelyekkel a projekt felhasználása nem egyeztethető össze, a fejlesztőt – a szerződés tartalmától függően – jogszavatossági és szerződéses felelősség terhelheti.
Ahol a szerzői jog nem nyújt védelmet, ott az üzleti titok védelméről szóló törvény jelenthet megoldást: üzleti titok a titkos, ennélfogva vagyoni értékkel bíró adat, amelynek titokban tartása érdekében a jogosult az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja,16 az azonosításra alkalmas módon rögzített műszaki ismeret pedig védett ismeretként (know-how) is oltalmat élvezhet.17 Ez a védelem azonban nem „automatikus”, hanem a titok jogosultjának tudatos magatartásán múlik, ezért a szerződésben is rögzíteni szükséges.
Három pont, amire a szerződésben figyelni kell
1. Ne csak „a szerzői jogokat” ruházza át a szerződés
A hagyományos, „a vállalkozó a műre vonatkozó valamennyi vagyoni jogot átruházza” típusú klauzula AI-generált kód esetén önmagában nem elegendő, tekintettel arra, hogy a nem védett részekre nem keletkezik átruházható jog. Javaslom, hogy a szerződés a leszállítandó eredményt (forráskód, dokumentáció, konfiguráció, tesztek) tárgyként határozza meg, és a jogátruházás mellett – azzal, hogy az a jogszabály által megengedett legteljesebb mértékben történik – kifejezetten rögzítse a következőket:
- a fejlesztő a kifejezetten a megrendelő számára létrehozott, projektspecifikus kódot más ügyfélnél nem használja fel és harmadik személynek nem engedi át (szerződéses kizárólagosság);
- a forráskódot teljes egészében, a fejlesztési előzményekkel együtt átadja;
- a felek a megrendelő számára átadott, nyilvánosságra nem került forráskódot és kapcsolódó műszaki információkat – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a megrendelő üzleti titkaként kezelik, a fejlesztőt pedig megfelelő titoktartási kötelezettség terheli.
Fejlesztői oldalról legalább ilyen fontos, hogy a saját, korábban létrehozott komponensei, keretrendszere és újrahasznosítható könyvtárai kifejezetten kimaradjanak az átruházásból, és azokra a megrendelő csak felhasználási engedélyt kapjon, ellenkező esetben a fejlesztő egyetlen projekttel a saját eszköztárát is „eladhatja”.
2. Átláthatóság: melyik AI-eszköz, milyen feltételekkel, milyen kódból?
A szerződésnek szükséges rögzíteni azt, hogy a fejlesztő használhat-e AI-eszközt, és ha igen, melyiket, milyen előfizetési konstrukcióban, továbbá azt, hogy a megrendelő kódja, adatai és üzleti titkai kizárólag olyan AI-eszközbe kerülhetnek, amelynek szerződéses és technikai feltételei biztosítják a megfelelő adatvédelmet és titoktartást, különösen kizárják az adatok modelltréningre történő felhasználását, és megfelelően szabályozzák azok tárolását, hozzáférhetőségét és megőrzését. Egyes szolgáltatók szellemi tulajdoni kármentesítést (IP indemnity) is vállalnak, ennek feltételei azonban szűkek: a GitHub például a Copilot üzleti és vállalati ügyfeleinek csak a módosítatlan javaslatokra, és csak akkor nyújt ilyen védelmet, ha a nyilvános kóddal egyező javaslatokat szűrő funkció „Block” állásban van.18
Mérnökként itt egy figyelemre méltó feszültségre hívom fel a figyelmet: míg a szolgáltatói kármentesítés meghatározott feltételek mellett a módosítatlan AI-javaslatokra vonatkozik, a szerzői jogi védelem az emberi alkotói hozzájárulástól függ, amely a kód kreatív kiválasztásában, összeállításában vagy módosításában is megnyilvánulhat. A szerződésnek ezért nem azt kell előírnia, hogy a fejlesztő „ne nyúljon” a javaslatokhoz, hanem azt, hogy milyen technikai kontrollok mellett dolgozik: bekapcsolt egyezésszűrő, licencszkenner, a felhasznált nyílt forráskódú komponensek és licencek jegyzéke (SBOM), valamint kötelező emberi kódellenőrzés.
3. Felelősség és bizonyítás: ki viseli a kockázatot, és mivel igazolható az emberi hozzájárulás?
A jogszavatossági felelősség15 mellett érdemes kifejezett kártalanítási klauzulát kikötni arra az esetre, ha harmadik személy jogsértésre hivatkozva lép fel a megrendelővel szemben, kidolgozott eljárási szabályokkal (értesítés, perbeli együttműködés, egyezség jóváhagyása) és ésszerű, a jogszabályi korlátok között kikötött felelősségkorlátozással. A fejlesztőnek nem érdeke korlátlan helytállást vállalni egy olyan eszköz kimenetéért, amelynek tanítóadatait nem ismeri, a megrendelőnek viszont az sem érdeke, hogy a kockázat „senkinél” ne legyen; a reális egyensúlyt álláspontom szerint az jelenti, ha a felelősség a 2. pontban vállalt technikai kontrollok betartásához kapcsolódik.
A bizonyítás oldaláról is fontos, hogy a fejlesztési folyamat dokumentált legyen: a verziókezelő rendszer (pl. git) előzményei, a kódellenőrzések nyomai és az AI-használat naplózása hozzájárulhat annak bizonyításához, hogy a fejlesztési folyamat mely szakaszaiban és milyen módon érvényesült emberi alkotói döntés. A szerzői jogi törvény szerint az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, akinek a nevét a művön a szokásos módon feltüntették,19 ez a vélelem azonban megdönthető, így egy esetleges vitában a „papírnyom” döntő jelentőségű lehet.
Összegezve
Az AI segítségével létrehozott kód feletti rendelkezés ma nem kizárólag szerzői jogi kérdés: ahol a szerzői jogi védelem bizonytalan vagy nem áll fenn, különösen felértékelődik a felek közötti szerződés, amelynek rendeznie kell a kód felhasználását, átadását, kizárólagosságát, titokvédelmét és a kapcsolódó felelősséget.
A meghatározó nemzetközi irány szerint a szerzői jogi védelem emberi alkotáshoz kötött, a határ azonban esetről esetre húzódik. Ezért a fejlesztőnek és a megrendelőnek egyaránt érdeke, hogy az AI használatának feltételeit és az abból eredő kockázatok megosztását még a fejlesztés megkezdése előtt, írásban rendezzék. Álláspontom szerint az a szerződés, amely ma is úgy szól, mintha minden kódsort ember írt volna, nem a jogbiztonságot, hanem annak csupán a látszatát nyújtja.
Jelen cikk 2026. október 2-i állapot szerint, általános tájékoztatás céljából készült, és nem minősül konkrét ügyre vonatkozó jogi tanácsadásnak.
Dr. Bognár Anita LL.M.
ügyvéd, informatikus mérnök
infokommunikációs szakjogász
mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász
Jogszabályok és források
- U.S. Copyright Office: Copyright and Artificial Intelligence, Part 2: Copyrightability (2025. január) – https://copyright.gov/ai/Copyright-and-Artificial-Intelligence-Part-2-Copyrightability-Report.pdf
- Finnegan: Supreme Court Declines to Hear Thaler v. Perlmutter, Leaving Human Authorship Requirement Intact (2026) – https://www.finnegan.com/en/insights/ip-updates/supreme-court-declines-to-hear-thaler-v-perlmutter-leaving-human-authorship-requirement-intact.html
- Jones Day: Navigating Copyright in the Age of Generative AI: EU, French, and UK Developments and Approaches (2026), az Európai Parlament 2026. március 10-i állásfoglalásának 25. pontja és az Egyesült Királyság kormányának 2026. március 18-i jelentése – https://www.jonesday.com/en/insights/2026/05/navigating-copyright-in-the-age-of-generative-ai-eu-french-and-uk-developments-and-approaches
- European Copyright Society: Comment on the Request for Preliminary Ruling in Case C-250/25 (Like Company), IIC (2026) – https://link.springer.com/article/10.1007/s40319-026-01717-6
- Stibbe: AI Copyright Claims in Europe: Key Considerations (2026) – https://www.stibbe.com/publications-and-insights/ai-copyright-claims-in-europe-key-considerations
- Jones Day: China’s Supreme Court Issues Landmark Judicial Rules on AI (2026) – https://www.jonesday.com/en/insights/2026/09/chinas-supreme-court-issues-landmark-judicial-rules-on-artificial-intelligenceimplications-for-product-liability-intelle
- Haynes Boone: Ninth Circuit Rejects DMCA Section 1202(b) Theory Against Copilot Output in Doe v. GitHub (2026) – https://www.haynesboone.com/news/alerts/ai-legal-news-ninth-circuit-rejects-dmca-section-1202(b)-theory
- National Law Review: DMCA Requirements for CMI Removal Not Always Met in AI Code Writing (2026) – https://natlawreview.com/article/dmca-requirements-cmi-removal-not-always-met-ai-code-writing
- DevOps.com: US District Court Decision in AI’s Favor Worries Open-Source Developers (2026) – https://devops.com/us-district-court-decision-in-ais-favor-worries-open-source-developers/
- 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról (Szjt.) 4. § (1) bekezdés és 1. § (3) bekezdés
- Szjt. 1. § (2) bekezdés c) pont, 1. § (6) bekezdés és 58. § (1) bekezdés.
- Szjt. 9. § (3) bekezdés
- Szjt. 58. § (3) bekezdés
- Szjt. 30. § (1) bekezdés
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) Ptk. 6:175. § (1)–(2) bekezdés; 6:176. § (1), (3)–(5) bekezdés;6:178. § (2).
- 2018. évi LIV. törvény az üzleti titok védelméről 1. § (1) bekezdés
- 2018. évi LIV. törvény az üzleti titok védelméről 1. § (2) bekezdés
- GitHub: Establishing trust in using GitHub Copilot
- Szjt. 94/B. § (1) bekezdés

